Jó olvasást kívánok, és megkérlek rá titeket, hogy :
A véleményeteket fejtsétek ki kommentben.
előre is köszi, és üdv : BooBear :)
- Azt sem tudod hová mész. - jelentette ki az anyám néha-néha feltűnő árnya az utcán.
- De tudom. - adtam egyszerű választ, majd szaporáztam a lépteim.
- Azt sem tudod hol vagy. - kezdte újra.
- De tudom, a pokolban. - mondtam hevesen, majd futásnak eredtem.
Az anyám sokkal ijesztőbb ha nem beszél, csak suhan utánam a levegőben. Eszeveszetten kerestem egy olyan helyet ahol társaság van, és nem mutatkozhat. Ahogy szaladtam, egy iránytábla mutatott jobbra, amint elhaladtam mellette, akkor jutott el az agyamig, hogy ott fény szűrődött ki egy helyiségből. Gyorsan visszafordultam, majd letértem. Gondolhattam volna. Megint egy titkos buli, a "nagymenők" között, ahová olyanokat mint én nem hívnak.
Még csak most szedelőzködtek, de rendkívül hangosan bömbölt a zene. Egyre közelebb értem hozzájuk, de mégis úgy helyezkedtem el, hogy kimaradjak a látóköreikből. A nagy nézelődésemet megzavarta egy kéz a csuklómon.
- Helena. - Szólalt meg a kéz tulajdonosa, amire én kissé ijedten hátrafordultam.
- Óh, Haley. - Találtam szemben magam a legjobb, és egyben egyetlen barátnőmmel.
Csak ő tud, az engem kísértő szellemről. Valami oknál fogva benne megbízok, talán mert nála sem a legjobb a helyzet, és ő is megosztotta velem.
- Te mit csinálsz itt? - kérdezte.
- Épp próbálom mellőzni az anyám társaságát. - suttogtam.
- Mit csinált veled? - döbbent le.
- Semmit, tényleg. Csak már nem bírtam tovább vele egy szobában, egyedül. Halálra rémiszt. - beszéltem továbbra is halkan.
- Újabb bulit csapnak Stylesék. - váltott témát, a csapat fiatalra nézve.
- Pszt. - fogtam be a száját, amikor észrevettem hogy jönnek. Semmit sem sejtve elhaladtak előttünk.
- Kövessük őket. - lett izgatott Haley.
- El sem hiszem, hogy ezt te mondod. - ráncoltam a homlokom. Mivel a kedves barátnőm, eléggé félénk, és nem igazán van benne az ilyenekben.
Lassacskán lépést tartottunk velük, de ők nem tudtak a rólunk. Én igazából, csak azért mentem bele ebbe, mert így bármikor kéznél van a segítség, ha anyám megjelenik, és dühös. És azok után, hogy elszöktem előle, bizony az lesz.
Egy erdőbe találtuk magunk, ahol a bulizó közösség egy házba vonult be. Érdekes, sosem halottam erről a helyről. Mi viszont kint maradtunk, egy tó és rengeteg fa társaságában. Csak a hold és a csillagok világítottak, és egyben a tavon tükröződtek, míg a szél gyengén megmozgatta a fák ágait. A partra sétáltam, majd leültem. Haley viszont állt, sőt toporzékolt.
- Jól vagy? - néztem rá.
- Igen, csak pisilnem kell. - szaladt el, majd eltűnt a fák között.
- Ne...-kezdtem bele a mondatomba, amivel csak azt akartam tudtára adni, hogy ne hagyjon egyedül.
Éreztem, hogy most valami olyan fog történni, amit megemlegetek.Lassan lehunytam a szemeimet, és vártam arra, hogy visszajöjjön Hal.
Persze ez az állapot sem tartott örökké, mivel rögtön oda néztem, amint a víz csobogását hallottam. Az említett tavon, egy vonalban fröcskölt a víz. Én ülő helyzetben próbáltam hátrálni, majd mikor feltűnt anyám felpattantam, és a ház közelébe futottam.
- Azt hiszed elmenekülhetsz előlem? - dobott a falnak.
- Azt mondtad sosem bántanál, akkor most mit csinálsz? - fújtam ki a levegőt remegve.
- Megbüntetlek. - csillantak meg a fekete szemei.
- Nem félek tőled Grace. - rugaszkodtam el a faltól.
- Van itt valaki? - járkált egy idegen szőke lány.
- Van. - mosolygott az anyám, majd torkánál fogva a falhoz szögezte. Én egyre csak hátráltam onnan, nem gondoltam, hogy ártani fog neki.
A szőkeség már fulladozott, amikor a nyakában landolt a fojtogatója hatalmas körme.
- Grace, hagyd békén. - ordítottam rá.
- Már nem is anyu? - kérdezte gúnyosan, majd összeráncolta a homlokát, és jobban belemélyesztette a körmeit a lányba.
- Meg fogod ölni. - figyelmeztettem.
- Tudom. - mosolygott.
Az áldozata viszont már levegő hiányában, vértől áztatottam pár szót nyögött, majd elhűlt. Az anyám, csak ledobta, mint egy rongyot. A nyakából bugyogó vér nem szűnt meg folyni, mellé sétáltam, érzések tömkelege halmozódott fel bennem. Düh, fájdalom, félelem.
Persze nem időzhettem ott sokáig, mivel kijöttek. Próbáltam minél messzebb menekülni, de az egyetlen megoldás a volt, hogy a tóba ugrok. A víz hideg volt, de tiszta. Néhány növényt láttam az általam eregetett buborékok között, mikor kinyitottam a szemem. Levegő hiányában a felszínre evickéltem. Csípést éreztem a szememben, és vacogtam. Mikor már kitisztult a látásom, észrevettem, hogy mindenki a halott lány mellett van. Néhányan sírnak, sokan félnek, és páran pakolásznak.
- Nem jövünk ide többé. - hallottam a tömegből.
Kiúsztam egy kevésbé látható partra, majd kicsavartam a ruháimból a vizet.Vártam míg el-el szállingózik a tömeg. Közben egy korhadt fa tövében, megpillantottam. a maga elé bámuló Haley-t. Odasétáltam hozzá, nem volt szükség szavakra. Láttam rajta, hogy a történtek sokkolták.
- Borzalmas életed van. - csordult végig egy könnycsepp az arcán, amit letöröltem.
- Hogy-hogy nem sírsz? Miért nem félsz? - förmedt rám.
- Hozzászoktam. - próbáltam nyugtatni.
- Ehhez? Ezt komolyan mondod? Te őrült vagy. - ölelte át a térdeit ülve, majd beleburkolta az arcát.
- Menjünk haza. - egyenesedtem ki.
Ő nem válaszolt, csak némán követett.
***
Hajnalodni kezdett, és mi még csak fél úton voltunk. Mocskosul lehűlt a levegő, és a gyomrom hangosan korgott. Ritkán, amikor Haley rám nézett, én mégis mosolyogtam, pedig kétséges volt, hogy tovább bírok állni a lábaimon.
Bukdácsolva ültem le, a tőlünk már nem is olyan messze lévő farönkre, majd láthattam a napot feljönni. A barátnőm tovább talpalt, majd észrevette hogy leültem, és a port rugdosva, visszajött.Letelepedett mellém.
- Azért örülök, hogy te vagy a barátom. - gördült végre egy mosoly a szájára.
- Köszönöm. - tényleg rettenetesen jó volt, hogy elűzte a kétségeimet a felőle, hogy megszakítsam-e vele a kapcsolatomat.
Egy kis ideig kémleltük az eget, majd tovább indultunk. A mellettünk elhaladó táj, már a változatlanságot jelezte, ebből tudtam : Otthon vagyok. Ez a hely, ahová a nagybátyám hozott. Egy unalmas, szürke kertváros, teles-tele ugyanolyan házakkal, veteményesekkel, és utcákkal.
- Be jössz? - kérdeztem az útitársamtól az ajtónk előtt állva.
- Most nem. - intett, majd elsietett.
Belépkedtem az előszobába, majd lehúztam a papucscipőm.
- Hol voltál? - kaptam a váratlan kérdést, a nappaliban ülő nagynénémtől, Alice-től.
- Úsztam. - mondtam a ruhámra mutatva.
- Buliztál? - állt fel a kanapéról.
- Ki bulizik egy őrülttel? - utaltam a körülöttem történő dolgokra.
- Fejezd már be ezt az "anyukám kísért" hazugságot. - csapott az asztalra.
- Rendben. Már hazug is vagyok. - dobtam le a kardigánom, és mentem a szobámba.
El kezdtem kihámozni magam a vizes ruháimból. Kinyitottam a fürdő ajtaját, majd megálltam a tükör előtt. A kezemen egy kéken-zölden cikázó folt volt.
- Sajnálom. - húzta végig az úját rajta Grace. Persze, csak azt éreztem, hogy a levegő végig suhan a bőrömön.
- Kérlek, hagyj békén. - szorítottam össze a szemeim, majd behúztam a zuhany függönyt. Megengedtem a meleg vizet, de az egy idő után sütni kezdett. Felszisszentem, majd oldalra irányítottam a vízsugarat. Megnyitottam a hideget is, és a kellemes hőmérsékletben mosakodtam. Közben az járt a fejemben, miért tűröm én ezt az életet?! Miért viselem el az anyám közelségét?!
Mikor megbizonyosodtam róla, hogy tiszta vagyok, és felmelegedett a kihűlt testem, kimásztam a fülkéből. Magam köré csavartam a törölközőt, és a szekrényemhez sétáltam. Kellő képen megtörölköztem, és felöltöztem.
Szerencsém, hogy szombat van, legalább pihenhetek egy kicsit a tegnapi dolgok után. Egy ideig csak üldögéltem az ágyamon, majd hanyatt feküdtem rajta. Mindezek közben a hajamba turkáltam, és egy kiszemelt pontot figyeltem.
Pár perc múlva éreztem, hogy valaki a ugyanazt a tevékenységet folytassa mint én: piszkálja a hajam.
- Menj el. - ültem fel az ágyon.
- Tudod, hogy nem fogok.
- Nem akarom, hogy mellettem legyél. - förmedtem rá, miközben kinyílott az ajtóm, és szokás szerint, anyám elillant.
- Kivel beszélsz? - nézett döbbenten a nagybátyám.
- Úgysem hinnéd el. - fordultam el tőle.
- Tudod, hogy nekem mindenről mesélhetsz. - simogatta meg a hátam Josh.
- Hát erről nem. - kaptam fel a táskám.
- Elmész? - nézett utánam a nyitott ajtón, amikor már elviharzottam.
Méretes léptekkel haladtam a könyvtár felé. Csak találok valamit arra, hogyan tüntessem el Grace-t.Vagy ha úgy adódik, jót olvasok, egyedül.
Beléptem az ajtón, amin egy apró csengő jelezte a nyílást. Bemutattam az olvasókártyám a recepciósnak, majd eltűntem a polcok között.
- Sz..Sz.. Szellemek. - mondogattam magamban, az ujjamat végigvezetve a sorokon.
- Ez talán használható. - szólaltam meg újra, és hónom alá vettem a könyvet. Tovább keresgélve, találtam hasonlókat. Kettő könyvvel indultam az asztal felé, amikor elhaladtam az "F" betűvel felcímkézett könyvek között, és megtaláltam azt amire szükségem van.
- Te kellesz nekem. - tegeztem le némi reményérzettel a könyvet, majd a többi közé vettem, és bele lapoztam.
